Csökkent a kereslet az építőiparban az elmúlt egy évben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) felmérése szerint, összességében borúlátóbbak a cégek az építési piac helyzetével kapcsolatban. Ezt tetézi az építőipari termelés csökkenése, amely közel 10 százalékot ér el a tavalyi évhez képest – áll a KSH közleményében. Vajon hány szűk esztendő jöhet?
Az építőipari termelés volumene az idén februárban az egy évvel korábbihoz viszonyítva 11,8 százalékkal csökkent, a januárihoz képest a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján 1,9 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) április közepén. A szervezet szerint a csökkenésben szerepet játszott a bázisidőszaki magas kibocsátás is.
Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 8,8 százalékkal, az egyéb építményeké 17,7 százalékkal esett vissza. Legkevésbé az épületek építése (2,7), legnagyobb arányban az egyéb építmények építésében (19,8) volt érezhető a csökkenés. A megkötött új szerződések még jelentősebb arányban, 44,4 százalékkal csökkentek, ami kimondottan borúra ad okot.
A BKIK a Construma szakkiállításon végzett kutatást a március 29. és április 2. között, mely szintén az építőipar helyzetét méri fel a látogatók és kiállítók válaszai alapján. A megkérdezett kiállítók mintegy harmada javulásra vagy stagnálásra számít az építőiparban és saját cégénél, ugyanakkor 44, valamint 31 százalékuk szerint inkább romlik majd a szektor, illetve saját vállalkozásának helyzete a következő egy évben. A kiállítók az elmúlt évben mind az építőipari piaci kereslet (55 százalék), mind pedig a vásárlóerő (53 százalék) tekintetében visszaesést tapasztaltak – írják a közleményben.
A cégek az orosz-ukrán háború és a koronavírus-válság következményeit leginkább az ellátási láncok megszakadásában és az inflációs hatásokban érzékelték, de gondot okozott a nyersanyaghiány is. Ugyanakkor a munkaerőhiány már kevésbé jelentett problémát – közölte a BKIK. Koji László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke a közleményben hangsúlyozta, a piac erőteljesen szűkült az elmúlt egy évben. Ennek a piaci szűkülésnek köszönhetően már a fővárosban is enyhül a feszültség a munkaerő-ellátottság területén, bár még mindig vannak olyan területek, ahol nehéz szakembert találni.
A felmérés szerint a kiállításra látogatók a három legnehezebben elérhető szakember között a burkolót említették a legnagyobb arányban, majd a kőművest és villanyszerelőt. A látogatók fele teljes mértékben, míg 42 százalékuk inkább elégedett az építőanyag választékkal. Negyven százalékuk mondta azt, hogy minden számára fontos építőanyagot elér, míg 53 százalék a számára fontos építőanyagok többségét tartotta elérhetőnek. Mintegy kétharmaduk 16-17 százaléknál is nagyobb drágulásra számít az építőipari és építőanyagáraknál.
A BKIK közölte, a felmérés tanulságait a kamara felnőttképzési programjaiba, valamint pályaorientációs tevékenységébe beépíti, hogy ezeket még jobban a piaci igényekhez igazítsa.
2023. április 15., MTI / CSOK Otthonteremtési kedvezmenyek blogspot
Hagyj üzenetet